A magyar irodalom egyik legellentmondásosabb alakja; a hivatalos irodalomtörténet mintha tudomást se venne róla, miközben mások a legnagyobbak között emlegetik. Masszív, politikai felhangoktól sem mentes kultusz alakult ki körülötte mind Erdélyben, mind Magyarországon. Egyik leghíresebb könyve a Kard és kasza, amelyben több generáción keresztül tekinti át a magyar történelmet, 1050-től egészen a jelenkorig, a saját, ősi nemzetségének történetén keresztül. Wass Albert 1944-től Németországban, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt.
Nicolae Ceaușescu zsarnoksága éveiben Romániában betiltották a könyveit, 1985 őszén pedig értesítést kapott az Interpoltól, hogy a „Kárpátok Géniusza” diplomatának álcázott Securitate-ügynököket küldött át az Amerikai Egyesült Államokba washingtoni nagykövetségük és clevelandi konzulátusuk mellé. Az értesítés szerint „Ezeknek egyik feladata az, hogy engem eltegyenek láb alól” – írta Wass Albert. Műveit itthon csak a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban szinte ismeretlen volt.
Irodalmi munkásságának kritikai feldolgozása ma is folyik. Népszerűsége az 1990-es évek végétől az erdélyi mellett a magyarországi olvasóközönség körében is folyamatosan növekszik. 2005-ben A Nagy Könyv című hazai felmérésben a közönségszavazatok alapján az egyik legkedveltebb magyar írónak bizonyult: A funtineli boszorkány című művét a szavazók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, az 50 legnépszerűbb magyar regény között pedig további két műve is szerepel: az Adjátok vissza a hegyeimet! és a Kard és kasza.
A Wass család eredete az Árpád-korig vezethető vissza, és egyike Erdély legrégibb nemesi családjainak; 1744-ben, Mária Teréziától kaptak grófi címet.
Édesapja gróf szentegyedi és cegei Wass Endre (1886-1975), huszárszázados, édesanyja báró losonci Bánffy Ilona (1883-1960) volt. Apai nagyszülei, gróf szentegyedi és cegei Wass Béla (1853-1936), Szolnok-Doboka vármegye főispánja, a széki református egyházmegye főgondnoka, országgyűlési képviselő, az Erdélyi Bank alelnöke, és báró losonci Bánffy Rachel (1859–1936) voltak.
Élete
A Kolozsvár melletti Válaszúton, a Bánffy-kastélyban született, 1908. január 8-án. Szülei korán elváltak, így leginkább nagyapja, Wass Béla (1853–1936) jelentette a biztos pontot gyermekkorában. Kolozsvárott, a Farkas utcai Református Kollégiumban, 1926-ban érettségizett.
Debrecenben, a Gazdasági Akadémián folytatta tanulmányait, és szerzett gazdászdiplomát. Stuttgartban (Universität Hohenheim) és Párizsban, (Sorbonne) tanult tovább; erdőmérnöki és vadgazdasági diplomákat szerzett. Erdélybe apja betegsége miatt 1932-ben tért vissza, egy ideig azonban nem tudott még a családi ügyekkel foglalkozni, mert a román hadseregben kötelező sorkatonai szolgálatát töltötte.
Első felesége unokatestvére, Wass Ilona lánya, báró Siemers Éva (1914–1991) lett. „Családi nyomásra 1935-ben feleségül vettem unokahúgomat, a hamburgi Siemers Évát. Így sikerült csak megóvnunk a családi birtokot a csődbejutástól.”
Hat gyermek (Vid, Csaba, Huba, Miklós, Géza, Endre) apja, akik közül Csaba hároméves korában meghalt. Wass Huba(wd) jelentős karriert futott be az amerikai hadseregben. Dandártábornoki rangot ért el, és részt vett egyebek között az 1991-es „Sivatagi vihar” hadművelet harcászati terveinek kidolgozásában. Nagyapja 1936-ban bekövetkezett halála után átvette annak egyházi tisztségét, s az erdélyi magyar református egyházkerület főgondnoka lett.
A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) alapján Erdély északi része visszakerült Magyarországhoz. A következő év elején Wass Albertet a magyar Mezőgazdasági Minisztérium erdészfelügyelőnek nevezte ki Dés településre. Két hónappal később pedig a kolozsvári Ellenzék című lap irodalmi szerkesztője lett. Mint tartalékos tiszthelyettes 1942 májusától három hónapos katonai kiképzésen vett részt, melynek végeztével a Magyar Királyi Lovasság zászlósi rangját kapta meg.
A következő év márciusában az Ellenzék főszerkesztőjét behívták a hadseregbe, Wass Albert megbízott helyettes lett. Önéletrajzában meséli el, hogy alig három hónap után „két német a Gestapótól behatolt a szerkesztőségbe, felmutatva a parancsot, hogy a német hadsereg megbízásából »felügyelniük« kell a lapot, egyszerűen kisétáltam az irodámból, és felmentem a hegyekbe. Két hét múlva édesapám régi barátja, Veress Lajos tábornok üzent, hogy a németek »keresnek« engem. Hogy elkerülje a kellemetlenségeket, Veress tábornok, aki az Erdélyben állomásozó magyar hadsereg parancsnoka volt, egyenruhát adott nekem, s mint alhadnagyot Ukrajnába küldött a 9. Magyar Királyi Lovassággal, ahonnan csak karácsonykor tértem vissza.” Ezt a feladatot olyan jól látta el, hogy kétszer is megkapta a vaskeresztet.
Wass különböző beosztásokat látott el a hadseregben, majd 1944 áprilisától Veress Lajos tábornok szárnysegédje lett. A háború vége felé a szovjet csapatok (majd később a románok is) egyre beljebb nyomultak az országba. 1944 decemberében mutatták volna be egy drámáját a Nemzeti Színházban, de a bemutató Budapest ostroma miatt elmaradt. Az Ellenzék című napilap hasábjain jelent meg az 1944-ben született Patkányok honfoglalása – Tanulságos mese fiatal magyaroknak című műve.
A második világháború utolsó szakaszát katonatisztként élte át. Nem várta meg Észak-Erdély újbóli román elfoglalását, 1945 húsvétján átlépte a nyugati határt, s az emigrációt választotta.
Először Sopronba ment, majd 1951-ig Németországban, Bleichbachban, később Hamburgban élt. Onnan négy fiával, 1951. szeptember 21-én az amerikai hatóságok megfelelő vizsgálatainak lefolyása után (egészségügyi, illetve hatósági vizsgálatok) az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ahol nyugdíjaztatásáig a Floridai Egyetem nyelvi laboratóriumában technikai segédszemélyzetként dolgozott (a magnószalagokat kezelte). Feleségét tüdőbaja miatt nem engedték beutazni az Államokba, ő Endre fiával Németországban maradt, később el is váltak.
A kolozsvári népbíróság 1946. március 13-án távollétében – apjával együtt – „háborús bűnökért és gyilkosságért” halálra ítélte. Az író és családja szerint hamisan vádolták azzal, hogy 1940-ben az Észak-Erdélybe bevonuló magyar csapatok egyik egységét Omboztelkén, majd később Vasasszentgothárdon is, felbujtotta egy román ortodox pópa és családja, magyar szolgálójuk, néhány helyi román lakos és a helyi zsidó kereskedő kivégzésére.
A román hatóságok többször is kérték kiadatását, 1979-ben az USA Igazságügyi Minisztériuma többszöri átvizsgálás után, nem kellő megalapozottságára hivatkozva elutasította a kérelmet. Ez történt akkor is, amikor a Wiesenthal-alapítvány tett feljelentést ellene, mivel azok között, akiknek kivégzésére állítólag parancsot adott, két zsidó is volt. Az USA az ügy megvizsgálása után ejtette a vádakat.
1952-ben újranősült, a skót származású Elisabeth McClaint (1906–1987) vette feleségül. Ekkor költözött a család az Ohio-állambeli farmról a a floridai Astorba, az Ocala Nemzeti Park területére – ez lett végleges otthonuk. Második feleségével, annak haláláig (1987. március 29.) békében éltek, ami a kettőjük viszonyát illeti, ám Erdélyért és a székely nép sorsának jobbításáért folytatott küzdelme – írói munkássága és konkrét politikai ténykedése – miatt sokszor került életveszélybe. 1957-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, majd megalapította az Amerikai Magyar Szépmíves Céhet (1963). Cikksorozatot indított Magyar szemmel címmel, s megküldte lapjait az egyetemeknek és a Fehér Ház tagjainak. Angol nyelvű lapokkal próbálta életben tartani a kossuthi Duna-menti Konföderáció eszméjét éppúgy, mint a kisebbségi magyar lét elleni igazságtalanságok számonkérését a szlovák, a román és szerb állammal szemben (Danubian Resarch and Information Center (1966), Transilvanian Quarterly (1979), Hungarian Quarterly (1984), Central European Forum (1988). Nemzetközi tevékenységéért és művei esztétikai értékének elismeréséül a Száműzött Írók Amerikai PEN Klubjának tagjává választották.
Időközben a clevelandi Magyar Kongresszus létrehozta az Erdélyi Világszövetséget, két társelnököt választottak Wass Albert és Zolcsák István személyében. Munkásságuk felbecsülhetetlen volt Erdély ügyének a világ előtt való megismertetésében-képviseletében (1975). Megjelentette a Documented facts and figures on Transylvania című történelmi munkát: „Három könyvet adhattunk ki ebben az esztendőben angol nyelven, Erdély igazságának az ismertetésére és védelmére.”(1977). Bizonyos, hogy mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy az amerikaiak 1988-ban megvonták Romániától a legnagyobb kedvezmény elvét. Tény, hogy ezek után a bukaresti rádióban Ceaușescu Románia Első Számú Közellenségének nevezte. „Ennél nagyobb kitüntetés soha nem ért még életemben!” – írta erről Szeleczky Zitának. Ceaușescu gazemberei időről-időre megjelentek az Egyesült Államokban. A Securitate pribékjeire még az FBI is felfigyelt, olyannyira, hogy figyelmeztették az írót: az életére törnek. 1985 őszén „Securitate-terroristák” bizonyítottan gyilkossági kísérletet hajtottak végre Wass Albert ellen a clevelandi Holiday Inn Hotelban – a szálláshelyén bombát helyeztek el –, amely csak az INTERPOL jól-értesültsége és bűnmegelőző munkája miatt hiúsult meg. A két merénylőt elfogták, de diplomáciai mentességük révén csupán kiutasították őket az országból. Ezt újabb merénylet követte: Wass Albert egy 1986 januárjában keltezett levelében a következőképpen számolt be egy ellene tervezett gyilkossági kísérletről Szeleczky Zitának: „Egy rendszám nélküli teherkocsi elütött kora este a közeli szupermarket előtt, ahogy a boltból kijövet igyekeztem vissza a kocsimhoz. A teherkocsit két nappal később meglelték egy Fort Lauderdale-i javítóműhelyben, ahol a jobb oldali sárhányóját javították, pontosan azt a helyet, ahol a térdemet érte a sárhányó ütése. A teherkocsin (ekkor már – a szerk.) diplomáciai rendszám volt: a Román Követséghez tartozott.”
1989-ben visszavonult az emigráns politikai élettől, lapjainak és könyveinek saját kiadását megszüntette. Több mint két évi egyedüllét után Wass Albert 1990. november 9-én házasságot kötött Mary La Plantával, egy ír származású francia asszonnyal. Később önmagának is bevallotta, hogy ez volt élete egyik nagy tévedése: 1992-től, öngyilkosságának napjáig áldatlan viták jellemezték az új feleséggel való kapcsolatukat, amerikai fiait is beleértve. Közben 1996. szeptember 24-én autóbaleset érte, amelyben koponyatörést szenvedett, emiatt később emlékezetkiesései voltak.Állítólag nehéz anyagi helyzetbe is került, mert szélhámosok kiforgatták a vagyonából (ami leginkább temérdek könyvének szerzői joga volt), bár ennek ellentmond, hogy halála után 30 ezer dollárt találtak a takarékkönyvében. Mindez nyilván hozzájárult a szomorú végkifejlethez, hogy Wass Albert 1998. február 17-én saját fegyverét fordította maga ellen. Farley Caudill helyszínelő leírása szerint: „A szobában két duplaágy áll egymás mellé tolva, fejjel a nyugati falnak. Az áldozat az ágy északi oldalán feküdt hanyatt, fejjel déli irányban. Lába a földet érte, bal oldalon feküdt a 44-es Smith and Wesson 292-es revolver (gy. száma: N336752)”. Bár felröppentek olyan hírek, hogy Wass Albertet meggyilkolták, de ezt semmiféle bizonyíték nem támasztotta alá, „A tanúk, a rendőrség és az orvosi boncolási jegyzőkönyv nem találtak gyilkosságra utaló jeleket”.
Végső kívánsága teljesült azzal, hogy hamvai Erdélyben, a marosvécsi egykori Kemény-kastély kertjében, Kemény János mellett nyugszanak. Most már látogatható a Kemény család kastélya is a visszaszolgáltatás után. A kastélyban egy Wass Albert-kiállítás van készülőben.
