A legjobb 10 székely vicc

Kultúra Népművészet

Bár a viccek lényege, hogy nevessünk rajtuk, komoly néprajzi és kultúrális háttérrel bírnak. Minden nemzetnek és népcsoportnak megvannak a saját jellegzetes viccei, azoknak jellegzetes elemei, tanúlságai és saját észjárása. A vicc komoly néprajztudományi téma, de mi most a könnyedebb oladalát fogtuk meg a székely vicceknek és kiválogattuk a szerintünk igazán jó történeteket, amik hűen tükrözik a székely ember gondolkodását.

Székely bácsi stoppol az út szélén a tehenével.
Éppen arra jön egy mercis pofa és megáll.
– Merre, bácsi?
– Csak ide az első faluba.
– Üljön be, a tehenét pedig kösse hátra.
A mercis elindul úgy 40 km/h sebességgel, hátrapillant a tehénre, mely csak bandukol a kocsi után.
A mercis most már 120km/h-ás sebességgel halad.
Hátrapillant és megdöbbenve észleli, hogy a tehén kocog, míg a kocsi 120-al halad.
Felidegeskedik erre a mercis és maximális gázzal vagy 200-al kezd repeszteni. Visszapillant és látja, hogy a tehén lógatja a nyelvét. Mondja is a székely bácsinak, hogy lóg a tehén nyelve!
– Jaja, a tehenem mindig így jelez, amikor előzni akar!

Városi fickó sétál az egyik faluban, és a pályaudvart keresi. Meglát egy székelyt, odamegy és érdeklődik, hogy hány percre van a pályaudvar.
– Hát, ha itt megy az úton egyenesen, akkor kb. 40 perc, de ha kerül egyet és a mező felé megy, akkor csak 25 perc.
– Hogyhogy a kerülőúton gyorsabb?
– Hát mert ott ki van engedve a bika.

János bácsi pipázva álldogál a kapuban. Mihály bácsi vezet egy tehenet épp a kapu előtt.
– Mihály bácsi, hova viszi azt a tehenet?
– Az orvoshoz.
– Miért? Beteg az a tehén?
– Nem beteg az.
– Nem ad elég tejet az a tehen?
– Húsz litert tejel minden nap!
– Nem borjadzik az a tehén?
– Dehogynem, a tavasszal hármat is borjadzott!
– Az Isten szerelmére, akkor mi a fenének viszi az orvoshoz?
– Mert az övé.

Székely és a fia mennek a szekéren, megszólal a fiú:
– A hátsó kerék ki akar esni, édesapám.
Leszáll az öreg, megnézi a kereket.
– Nem akar az leesni, fiam!
Mennek tovább, megint megszólal a gyerek:
– Le akar esni a hátsó kerék!
Megint leszáll az apja és mondja:
– Dehogy akar az leesni!
Újra elindulnak, de a gyerek még kétszer eljátssza ugyanezt az apjával, mire az kifakad:
– Nem akar az leesni, hogy a jó ég áldjon meg!
– Akarni akar… csak nem engedi a csapszeg!

A székely nagyon összeveszik a feleségével. Olyannyira, hogy a férj elmegy otthonról.
Eltelik egy év, két év, öt év, tíz év, amikor végre újra megjelenik.
Az asszony kérdőre vonja:
– Hol voltál ennyi ideig?
– Kinn.

Beteg a székely tehene. Megkérdezi a szomszédját, hátha tud segíteni.
– Mit adott maga a tehenének, amikor az beteg volt?
– Hát terpentint.
Másnap megint találkoznak. Mondja az első székely:
– Szomszéd, megdöglött a tehenem a terpentintől.
– Az enyém is.

Az öreg székelyhez egy újságíró látogat le falura, hogy riportot készítsen kisiskolások részére.
– Kérem mondja el egy napját!
– Hát édes fiam, reggel felkelek, megeszek egy fél oldal szalonnát. Megiszok rá 4-5 pálinkát…
– Na de bátyám, ezt így nem lehet, mondja inkább hogy könyvet olvas.
– Jól van fiam. Tehát felkelek reggel, megeszek egy fél oldal szalonnát. Elolvasok 4-5 könyvet, aztán addig dolgozok kinn a szántón, amíg olyannyira megnő a tudásszomjam, hogy 5-6 könyvet ismét el kell olvasnom. Bele is szédülök a sok olvasásba, ezért lefekszem, pihenek egyet. Mikor felébredek, megeszek egy jó nagy darab csülköt 1 vekni kenyérrel. Ebéd után elmegyek a könyvtárba. A Pista már rendszerint ott vár. Együtt elolvasunk vagy 12-t, egészen addig, amíg a könyvtár bezár. Utána meg átmegyünk a Józsihoz, mert neki meg nyomdája van!

Hajnali kettőkor verik az öreg székely ablakát.
– Ki az? – kérdi álmosan.
– Én vagyok az Áron bácsi, a Gergő, a szomszéd legény! Van magának itthon tintája?
– Nincsen fiam – válaszolja, majd megint elalszik.
Húsz perc múlva megint verik az ablakot…
– Ki az? – hangzik a kérdés megint.
– Én vagyok Áron bácsi, a Gergő, hoztam magának tintát…

Az öreg székely kegyetlenül be van nyomva, mint a rajzszög, s a kocsmából hazafelé baktat a szekéren bóbiskolva. Ezt meglátja a rendőr, s megállítja a fogatot.
– Bátyám, maga olyan részeg, hogy majd lefordul a kocsiról, szerencsétlen ló meg csak megy a feje után, még baleset lesz belőle.
Az öreg székely csak mordul rá egyet!
A rendőr intézkedés gyanánt a következőket mondja:
– Bátyám, látva a jelenleg állapotát, mit szólna ahhoz, ha most elvenném a lovát?
A székely meghúzza a vállát, s közli:
– Mit szólhatnék? Rendőr vejem még úgysem volt!

A székely meg a fia az érett gyümölcsöket szedik össze a kertben. A fiú megkérdezi:
– Mi lesz ebből a sok gyümölcsből, édesapám?
– Hát, ha anyád meggyógyul lekvár, ha nem, akkor pálinka.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .