Borvíz

Gasztronómia

A borvíz a szénsavat tartalmazó, gyógy- vagy ásványvíz erdélyi neve. Rendszerint nátrium-karbonátot tartalmaz. A forrás neve borkút. Nevét onnan kapta, hogy savanykás íze a borra emlékeztet. Székelyföld gazdag borkutakban, aki tehette, borkútról hordta az ivóvizet. Különösen nyáron borhoz keverve itták. Régebben a fuvarozása jövedelmező vállalkozás volt. Neve a Felvidéken csevice, a Dunántúlon savanyúvíz.

A székelyföldi borvíznek turisztikai jelentősége is van. 2013-ban hetedik éve tartották meg az Aquariust, a borvíz ünnepét, 2007-ben Mikóújfaluban, 2008-ban Sugásfürdőn, 2009-ben Kézdiszentkereszten, 2010-ben Dánfalván, 2011-ben Sepsibodokon, 2012-ben Csíkszentkirályon, 2013-ban Csernátonon került sor a rendezvényre. A sikeren felbuzdulva Hargita és Kovászna megye elindította „Borvíz útja” programot is.

Székelyföldön található Románia ásványvízkészletének jelentős hányada, a források száma kétezer fölött van. A hagyományos gyógyfürdőhelyek – Tusnádfürdő, Borszék, Előpatak, Sugásfürdő, Zsögödfürdő – mellett mintegy 103 helyi érdekeltségű népi gyógyfürdőt tartanak számon a szakemberek, csupán a Hargita vulkáni hegység térségében. Ezekre épül a „Borvíz útja” turisztikai program. (pl. Oltszemen)

A székely ember számára a borvíz a mindennapok itala, már a régi időktől fogva ismerték és használták a borvizet, jóllehet jótékony hatására és értékesítésére vonatkozóan a legkorábbi feljegyzéseket a 18. századi levéltári dokumentumokban találjuk. Eszerint a borvíz hasznosítása egyfelől a fürdők, másfelől pedig italként és gyógyszeripari termékek alapanyagaként való értékesítése által történt és történik ma is. A különböző ásványi- és kémiai anyagokkal telített borvizet leginkább szív- és érrendszeri, mozgásszervi, emésztőrendszeri, illetve idegrendszeri panaszok kezelésére használják.

Székelyföldi legenda, hogy egyszer egy turista a szívélyes székelyföldi vendéglátás nevében rátukmált sokadik pohár pálinka után botladozó nyelvvel felsóhajtott: „Nem is tudom, hogy lehet józannak maradni egy olyan vidéken, ahol még az ásványvizet is borvíznek nevezik.” A borvíz már csak a neve miatt is székely védjegy lehetne, nem beszélve arról, hogy Székelyföld „borvíznagyhatalom”. A borvizek és mofetták annyira jellegzetes, egyedi elemei a székely kultúrának és természetnek, hogy a régió turisztikai és gasztronómiai brandjének alapját is képezhetnék, a tematikus utak, borvízkóstolók, borvizes menük, népi feredők, borvíz- és mofettafesztiválok jelentősen hozzá tudnának járulni a régió kulturális, turisztikai és gazdasági életének fellendítéséhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .